Ne bízza a véletlenre – Komplex megoldás tűzjelző rendszerek távfelügyeleti kiszolgálására
A tűzátjelzés egy olyan szolgáltatási terület, amely rendkívüli körültekintést igényel. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat előírásainak értelmében, meghatározott paraméterekkel rendelkező objektumok esetében tűz-távfelügyeleti és hiba átjelzési szolgáltatást kell alkalmazni. A szabályozás kiterjed arra is, hogy milyen műszaki feltételekkel rendelkező eszköz vehet részt a tűzátjelzésben, hogy az biztonságos és a jogi szabályozásoknak megfelelő keretek között történjen.
Nem érdemes és tilos olyan műszaki megoldásokat és eszközöket alkalmazni, amelyek nem minősítettek, vagy csak látszólag, illetve részben felelnek meg az előírásoknak. Ezek általában alacsonyabb szintű hatékonysági és védelmi szintet érnek el és nem minden esetben felelnek meg az előírásoknak sem, így magukban hordozhatnak olyan hibákat, amelyek adott esetben a jelzésátvitel meghiúsulását is okozhatják.Tűzjelző rendszerek esetében a jelzés elmaradása emberi életet is veszélyeztethet és nagymértékű vagyoni károkat is magában hordoz.
A TELL által gyártott DUALCOM tűzjelző átjelző kimondottan a tűzjelzőközpontokhoz fejlesztett, „kontaktusvezérelt” távfelügyeleti kommunikátor.A DULALCOM a bemeneti kontaktusok jelzéseit SIA DC-09, TELLMon vagy TEX formátumra konvertálja és mobilhálózaton létrehozott IP-csatornán továbbítja a távfelügyeleti vevőegységnek.
Az eszköz minden szempontból megfelel a törvényi és a szabványi előírásoknak, így kiválóan alkalmas tűzátjelzési feladatok ellátására.
A tűzjelző és tűzátjelző rendszer minden elemének minősítéssel kell rendelkeznie, és az egyes eszközök hibaállapota is felügyelt kell, hogy legyen — így a tápegységé is.
Éppen ezért a TELL tápegységének használata javasolt a megfelelő hibamentes és ellenőrzött működés érdekében.
Az eszközök tanúsítványai letölthetők webshopunkban:
A DUALCOM főbb jellemzői:
- Dupla, egymástól független jelzésútvonal kialakítása a két integrált modemnek köszönhetően
- 4G kommunikáció
- Támogatott kommunikációs protokollok: SIA DC-09, TELLMon, TEX
- Közvetlen kommunikáció a vevőegységgel
- Átjelzés akár 4 IP-címre, mely hálózatonként két elsődleges IP-címet jelent
- 6 NO/NC/EOL kontaktusbemenet
- 6 konfigurálható relékimenet
- Automatikus átviteliút-ellenőrzés beállítható az előírásokban meghatározott tesztjelentésküldés-gyakorisággal
- Támogatott operációs rendszer: Windows 10
- Bármilyen eszközhöz használható, amely kontaktuskimenettel rendelkezik
Miért éri meg a DUALCOMOT választani?
Költséghatékony – Mivel dupla SIM kártyával és két modemmel rendelkezik, egy eszközként lát el dupla feladatot ezért nincs szükség az eszközök depilációjára.
Szettben is megvásárolható – A fémdobozban előszerelten így az eszközt akár azonnal felhelyezheti a tűzjelző központ mellé.
Személyes oktatás – A TELL szakembereitől személyes oktatás keretében a tűzjelző berendezések karbantartási tevékenységre jogosult személyek elsajátíthatják a DUALCOM termékkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket, melyről igazolást állítunk ki.
„A Dualcom KIT csomag előnyei közt fontos megemlíteni, hogy alaptartozék a TELL saját fejlesztésű tápegysége, valamint más gyártók megoldásaival ellentétben egy modulon belül használható a két SIM kártya, továbbá távolról is megfelelően konfigurálható. A fent említett pozitívumoknak köszönhetően a helyszínen történő modulcserék száma lényegesen lecsökkent. A termék jellemzően megbízható, stabil kapcsolatot és komplex megoldást kínál a tűzjelző berendezések távfelügyeleti kiszolgálására. Nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenki számára.”
Fodor Balázs, Villtek Security Kft.
bruttó: 78 740 Ft
bruttó: 63 373 Ft